Micimackó: Vér és méz 2. (X) - magyar szinkronos előzetes
2 éve

Nincs elérhető előzetes
Micimackó és Malacka visszatérnek, ám ezúttal Tigris és Bagoly is csatlakoznak a bosszújukhoz! Öt hónap telt el a Százholdas Pagonyban történt mészárlás óta. Róbert Gida pszichológushoz jár és próbálja feldolgozni a szörnyűségeket. Eközben egy keresőcsapat kutat az erdőben az emlegetett szörnyek után, de nem találnak semmit és senki nem is hiszi el igazán Róbert Gida történetét. A pszichológus a terápiás ülésen gyerekkori emlékeket hív elő. Róbert Gida felidézi ötödik születésnapját, ami kiindulópontja az állatok bosszújának.A Micimackó: Vér és méz és folytatásai az első két horrorfeldolgozása A.A. Milne klasszikusának. A történetet évtizedeken keresztül különféle mesefeldolgozásokban láthatta a közönség. Az amerikai jog szerint a szerzői jog az első publikálást követő 95 év múltán évül el, ez pedig a Micimackó esetében 2021-ben járt le, a karakterek 2022. január 1-től szabadon használhatók más történetek számára is. 2023-ban Tigris és Bagoly karaktereinek is lejárt a szerzői joga. A Micimackó: Vér és méz 2 a korábbi sikeres horrorfilm folytatása, még több zsánerfilmes megoldással, és a horrorfilmek legjobb hagyományaival, valamint Milne még több karakterének felvonultatásával. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 4
-
Micimackó: Vér és méz 2. (X) - magyar feliratos előzetes 2 éve
2:21 -
Micimackó: Vér és méz (18) - magyar szinkronos előzetes 2 éve
1:56 -
Micimackó: Vér és méz 2. (18E) - magyar feliratos előzetes 2 éve
2:21 -
Micimackó: Vér és méz 2. (18E) - magyar szinkronos előzetes 2 éve
2:21
Új videók és előzetesek 20
-
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 21 órája
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 21 órája
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 23 órája
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 23 órája
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 23 órája
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 23 órája
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 1 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 4 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 6 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 6 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 7 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 7 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:59 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09 -
A kámforfa őrzője (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09