Micimackó és Malacka visszatérnek, ám ezúttal Tigris és Bagoly is csatlakoznak a bosszújukhoz! Öt hónap telt el a Százholdas Pagonyban történt mészárlás óta. Róbert Gida pszichológushoz jár és próbálja feldolgozni a szörnyűségeket. Eközben egy keresőcsapat kutat az erdőben az emlegetett szörnyek után, de nem találnak semmit és senki nem is hiszi el igazán Róbert Gida történetét. A pszichológus a terápiás ülésen gyerekkori emlékeket hív elő. Róbert Gida felidézi ötödik születésnapját, ami kiindulópontja az állatok bosszújának.
A Micimackó: Vér és méz és folytatásai az első két horrorfeldolgozása A.A. Milne klasszikusának. A történetet évtizedeken keresztül különféle mesefeldolgozásokban láthatta a közönség. Az amerikai jog szerint a szerzői jog az első publikálást követő 95 év múltán évül el, ez pedig a Micimackó esetében 2021-ben járt le, a karakterek 2022. január 1-től szabadon használhatók más történetek számára is. 2023-ban Tigris és Bagoly karaktereinek is lejárt a szerzői joga. A Micimackó: Vér és méz 2 a korábbi sikeres horrorfilm folytatása, még több zsánerfilmes megoldással, és a horrorfilmek legjobb hagyományaival, valamint Milne még több karakterének felvonultatásával.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Jagged Edge Productions, ITN Distribution; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.
- Rhys Frake-Waterfield
- Scott Chambers
- Tallulah Evans
- Ryan Oliva
- Simon Callow
- Lewis Santer
Ezek is érdekelhetnek
Előzetesek 5
-
Micimackó: Vér és méz 2. (X) - magyar feliratos előzetes 2 éve
2:21 -
Micimackó: Vér és méz (18) - magyar szinkronos előzetes 2 éve
1:56 -
Micimackó: Vér és méz 2. (18E) - magyar feliratos előzetes 2 éve
2:21 -
Micimackó: Vér és méz 2. (18E) - magyar szinkronos előzetes 2 éve
2:21 -
Micimackó: Vér és méz 2. (X) - magyar szinkronos előzetes 2 éve
2:21