Tomi, Polli és a varázsfény (6) - magyar szinkronos előzetes
2 éve

Nincs elérhető előzetes
A 11 éves Tominak születése óta rendkívüli tulajdonsága van: a szó szoros értelmében ragyog. Emiatt szülei óvják-féltik, és rövid pórázon tartják. A kisfiú napjai nagy részét otthon tölti a szobájában kialakított bunkerében, és arról álmodozik, hogy egyszer lesz majd egy barátja. Karácsony előtt egy különleges kislány, Polli költözik a szomszédjukba, aki hamarosan felforgatja Tomi életét. A két gyerek szövetkezik, és elhatározzák, hogy felgöngyölítik a házukban egyre jobban uralkodó sötétség rejtélyét, hogy újra napfényt hozzanak a szürke ház életébe.A Tomi, Polli és a varázsfény világpremierje a világ legrangosabb animációs fesztiválja, az Annecy Nemzetközi Animációs Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol a film elnyerte a zsűri díját. A kelet-európai koprodukcióban megvalósuló animáció az ’A’ kategóriás Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon és a szintén ’A’ kategóriás Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon is versenyben volt, Sitgesben pedig elnyerte a Legjobb Egészestés Animációs Film díját. A Tomi, Polli és a varázsfény a legjobb cseh bábanimációs hagyományok követője, amely jelentős magyar közreműködéssel készült el. Hazai producere Osváth Gábor (Nagykarácsony, Szép csendben, Foglyok), zeneszerzője Balázs Ádám (Testről és lélekről, A feleségem története, Utóélet, Nyugati nyaralás, Így vagy tökéletes), de dolgozott a filmen magyar animátor és VFX munkatársak is, és a teljes hangcsapat Lukács Péter Benjámin vezetésével hazai munkatársakból állt. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 3 napja
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 4 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 4 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 5 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 5 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 5 napja
00:00 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:43 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 8 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 8 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 8 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 8 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 8 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 9 napja
2:24 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 9 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 9 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 11 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 11 napja
2:01