Magyar Passió - hivatalos előzetes
5 éve

Nincs elérhető előzetes
A „Magyar passió” a második világháború után megszilárduló kommunista diktatúra egyik emblematikus intézkedését járja körül – a szerzetesrendek és az ÁVH egyenlőtlen küzdelmét a fiatalság befolyásolásáért, illetve a hívek megtartásáért. A kor nagy karakterei olyan mártírok voltak, akik „nem hajlottak meg, hanem törtek”.A legnagyobb akadályt a kommunista ideológia korlátlan sulykolása előtt az erős tömegmozgalmi, ifjúsági bázissal rendelkező egyházi iskolák és azok működtetői, a szerzetesrendek jelentették. A megtörtént eseményeken alapuló film a fenti történelmi küzdelem átélését célozza meg - személyes sorsokon keresztül. A film középpontjában az ÁVH által foglyul ejtett szerzetes, Leopold atya és a vallatótisztje, a fiatal Keller főhadnagy párharca áll. Az ÁVH koncepciós pert tervez Leopold atya ellen, hogy példát statuáljon, a párt parancsa értelmében. A vallatásokra a fiatal, egykor kirúgott diákját, Keller ÁVH főhadnagyot szemelik ki. „Ne csak őrizd, gyűlöld is.” – az ÁVH-s mottó jegyében dolgozó Keller a vallatások során azt veszi észre magán, hogy a gyűlölet helyett az együttérzés növekszik benne. Leopold atya egyre durvább vallatásaival Kellernek saját erkölcsi határait kell átlépnie. Leopold a szikla szilárdságával állja a csapásokat egészen a végkifejletig. Keller, a vallató tiszt, a kirúgott diák, látva egykori tanára, Leopold atya szenvedését, meghasonlik. Az atya vallatásának stációiban Krisztus szenvedései köszönnek vissza. A történet a következetes helytállásról, a hitről, a meghasonulásról és a mártíriumról szól. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 20 órája
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 20 órája
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 21 órája
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 21 órája
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 21 órája
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 22 órája
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 1 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 4 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 5 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 6 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 7 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 7 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:59 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09 -
A kámforfa őrzője (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09