Természetes fény (12) előzetes
5 éve

Nincs elérhető előzetes
A második világháborúban a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti megszállt területeken. A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.A Természetes fény világpremierje a 71. Berlinalén, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjában lesz. A világ egyik legrégebbi ’A’ kategóriás filmfesztiválja a három legfontosabb mozgóképes seregszemle között szerepel, ahol már a versenybe kerülés is hatalmas elismerést jelent. A film rendezője a többszörösen díjazott Nagy Dénes, akinek a Természetes fény az első játékfilmje. Nagy korábban az Együtt című rövidfilmjével két díjat nyert a 38. Magyar Filmfeszmlén; Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában; Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját. A rendező Závada Pál nagysikerű regényét adaptálta vászonra. A megrendítő erejű filmben teljesen új arcok láthatók, főszereplői ismeretlen, amatőr színészek. A nagyszabású és hiteles képi világ megteremtése Nagy Dénes állandó alkotótársa Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis, Fűzfa) és Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervező érdeme. A film történész szakértője Ungváry Krisztián volt. A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban, a Campfilm gyártásában, a Mistrus Media, a Lilith films, a Propellerfilm és a ZDF arte koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmintézet, a Magyarországi Filmszakmai adókedvezmény, az Eurimages európai koprodukciós támogatás, a CNC – Aide aux Cinemas du Monde, a National Film Centre of Latvia, a Riga City Council és a Kreatív Európa Media program támogatásával készült. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 2 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:08 -
VHS - Mindenen túl I Streaming előzetes 3 napja
1:34 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos előzetes 3 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos előzetes 3 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos teaser előzetes 3 napja
1:00 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos teaser előzetes 3 napja
1:00 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 3 napja
2:06 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 4 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 4 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 4 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 5 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 5 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 5 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 5 napja
00:00 -
NEVER GIVE UP! (2026) | FYC – Best Live Action Short Film [Limited Release] 5 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:59 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16E) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 6 napja
2:25 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 6 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:09