Természetes fény
- Nagy Dénes
- Szabó Ferenc
- Tamás Garbacz
- Franczia Gyula
- Bajkó László
A második világháborúban a keleti fronton harcoló alakulatok mellett csaknem százezer magyar katona teljesített szolgálatot a front mögötti megszállt területeken. A Természetes fény a megszállt Szovjetunió területén játszódik, egy kiismerhetetlen, mocsaras erdőségben. Semetka István, egy magyar földműves, szakaszvezetőként teljesít szolgálatot egy gyalogos honvéd alakulatnál, amely a vidéket járva, eldugott orosz falvakban illegális partizáncsoportok után kutat. A történet a katonák mindennapjait mutatja be Semetka szemszögén keresztül, aki parancsnokának váratlan halála miatt súlyos terhet kap a vállára.
A Természetes fény világpremierje a 71. Berlinalén, a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál hivatalos nagyjátékfilmes versenyprogramjában lesz. A világ egyik legrégebbi ’A’ kategóriás filmfesztiválja a három legfontosabb mozgóképes seregszemle között szerepel, ahol már a versenybe kerülés is hatalmas elismerést jelent. A film rendezője a többszörösen díjazott Nagy Dénes, akinek a Természetes fény az első játékfilmje. Nagy korábban az Együtt című rövidfilmjével két díjat nyert a 38. Magyar Filmfeszmlén; Lágy eső című rövidfilmjével szerepelt a cannes-i filmfesztivál Rendezők Kéthete elnevezésű programjában; Másik Magyarország – Töredékek egy falu hétköznapjaiból című, Bukta Imre portréfilmjéért elnyerte a Magyar Filmkritikusok díját. A rendező Závada Pál nagysikerű regényét adaptálta vászonra. A megrendítő erejű filmben teljesen új arcok láthatók, főszereplői ismeretlen, amatőr színészek. A nagyszabású és hiteles képi világ megteremtése Nagy Dénes állandó alkotótársa Dobos Tamás operatőr (Apaföld, Genezis, Fűzfa) és Ágh Márton (Tegnap, Drakulics elvtárs, Szelíd teremtés – A Frankenstein terv) látvány- és jelmeztervező érdeme. A film történész szakértője Ungváry Krisztián volt. A Természetes fény magyar-lett-francia-német nemzetközi koprodukcióban, a Campfilm gyártásában, a Mistrus Media, a Lilith films, a Propellerfilm és a ZDF arte koprodukciójában, a Magyar Nemzeti Filmintézet, a Magyarországi Filmszakmai adókedvezmény, az Eurimages európai koprodukciós támogatás, a CNC – Aide aux Cinemas du Monde, a National Film Centre of Latvia, a Riga City Council és a Kreatív Európa Media program támogatásával készült.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Campfilm, Lilith Films I.A., Mistrus Media, Novak Prod, Propeller Film, Proton Cinema, ZDF/Arte, Visionteam L.O.; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.