Amanda (12) feliratos előzetes
6 éve

Nincs elérhető előzetes
A huszonéves David Párizsban él, bedolgozik egy airbnb lakásban, parkokban kertészkedik, és segít nővérének, Sandrine-nak, aki egyedül neveli a hétéves Amandát. Mindeközben románc bontakozik ki közte és Lena, egy zongorista lány között. A gondtalan hétköznapok azonban egyszeriben véget érnek, amikor egy parkban terrormerényletet hajtanak végre, amely során Sandrine meghal, Lena pedig megsebesül. Davidra hirtelen rászakad a gyász és a felelősség. Egyedül kell megbirkóznia a fájdalommal, gondoskodnia a kis Amandáról, valamint ápolni Lena lelkét. Korábbi életét elveszíti, az élet azonban nem áll meg, a veszteségekkel együtt is élnie kell a mindennapokat, amely új boldogságot és örömöt is tartogat a számára.A francia rendező Mikhaël Hers filmjének világpremierje a 2018-as ’A’ kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol a rendező Magic Lantern-díjat kapott. Ezt követően a szintén ’A’ kategóriás Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon versenyzett a film, s elnyerte a fesztivál nagydíját és a legjobb forgatókönyvért járó díjat. Az alkotást két kategóriában jelölték a Francia Filmakadémia César-díjára (legjobb színész, legjobb zene). A filmben kiemelkedő alakítást nyújt a főszereplő Vincent Lacoste (Egy szobalány naplója, Egy ágyban Victoriával, Így jártam a mostohámmal, Bocsáss meg kedvesem) és az Amandát játszó gyerekszínész, Isaure Multrier. Mellettük többek között szerepel a filmben Stacy Martin (A nimfomániás, A világ összes pénze, Taj Mahal) is. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 2 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 2 napja
2:08 -
VHS - Mindenen túl I Streaming előzetes 2 napja
1:34 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos előzetes 2 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos teaser előzetes 2 napja
1:00 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos teaser előzetes 2 napja
1:00 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:06 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 3 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 3 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 3 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 4 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 4 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 5 napja
00:00 -
NEVER GIVE UP! (2026) | FYC – Best Live Action Short Film [Limited Release] 5 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16E) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 5 napja
2:25 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 5 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 5 napja
1:09