Amanda
- Mikhaël Hers
- Ophélia Kolb
- Vincent Lacoste
- Stacy Martin
- Isaure Multrier
- Nabiha Akkari
A huszonéves David Párizsban él, bedolgozik egy airbnb lakásban, parkokban kertészkedik, és segít nővérének, Sandrine-nak, aki egyedül neveli a hétéves Amandát. Mindeközben románc bontakozik ki közte és Lena, egy zongorista lány között. A gondtalan hétköznapok azonban egyszeriben véget érnek, amikor egy parkban terrormerényletet hajtanak végre, amely során Sandrine meghal, Lena pedig megsebesül. Davidra hirtelen rászakad a gyász és a felelősség. Egyedül kell megbirkóznia a fájdalommal, gondoskodnia a kis Amandáról, valamint ápolni Lena lelkét. Korábbi életét elveszíti, az élet azonban nem áll meg, a veszteségekkel együtt is élnie kell a mindennapokat, amely új boldogságot és örömöt is tartogat a számára.
A francia rendező Mikhaël Hers filmjének világpremierje a 2018-as ’A’ kategóriás Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol a rendező Magic Lantern-díjat kapott. Ezt követően a szintén ’A’ kategóriás Tokiói Nemzetközi Filmfesztiválon versenyzett a film, s elnyerte a fesztivál nagydíját és a legjobb forgatókönyvért járó díjat. Az alkotást két kategóriában jelölték a Francia Filmakadémia César-díjára (legjobb színész, legjobb zene). A filmben kiemelkedő alakítást nyújt a főszereplő Vincent Lacoste (Egy szobalány naplója, Egy ágyban Victoriával, Így jártam a mostohámmal, Bocsáss meg kedvesem) és az Amandát játszó gyerekszínész, Isaure Multrier. Mellettük többek között szerepel a filmben Stacy Martin (A nimfomániás, A világ összes pénze, Taj Mahal) is.
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): CNC, Nord-Ouest Films, ARTE France Cinéma; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.