Fiú a vonaton (12) feliratos előzetes
9 éve

Nincs elérhető előzetes
Egy amerikai rendező visszatér Budapestre sok évvel ezelőtt forgatott filmje vetítésére, amiben a gyermekvasutak világát mutatta be. A vetítés utáni napon találkozik egy fiatalemberrel, aki azt állítja, hogy ő az egyik, filmben látható kisfiú. Az időközben felnőtt férfinak nem tetszik, ahogy a rendező ábrázolta őt, és mindenáron beszélni akar vele erről. Ebédelni hívja, azonban ami egy egyszerű találkozásnak indul, hamarosan egy hol vicces, hol már-már hátborzongató autóúttá válik a magyar vidéken….Roger Deutsch második játékfilmjét a hazai közönség először a 13. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő szekciójában láthatta. A Fiú a vonaton számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt. A főleg kísérleti filmesként ismert Deutsch már a nyolcvanas években is forgatott Magyarországon, az akkor rögzített jeleneteket pedig többek között a Suit Ancienne című dokumentumfilmjében használta fel. A Fiú a vonaton a rendező korábbi alkotásaihoz hasonlóan archív felvételek segítségével mesél el fiktív történetet, miközben a dokumentumfilm készítés etikai aspektusait állítja középpontba. A filmben az amerikai James Eckhouse (Bosszúállók; Segítség, felnőttem) mellett Tóth Barnabás (Rózsaszín sajt, Eldorádó) és a Jászai Mari-díjas Szervét Tibor (Valami Amerika, Parkoló, Magyar vándor) játssza a főbb szerepeket. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 1 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 2 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 2 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 2 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 2 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 3 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 3 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 5 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 5 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 5 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 5 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 6 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 6 napja
2:24