Az Univerzum története (12) szinkronos előzetes
9 éve

Nincs elérhető előzetes
Vajon hogyan született meg az univerzum, milyen folyamatok játszódtak le kezdetekben, milyen jövő vár rá, hogyan ér majd egyszer véget a létezése? Többek között ezekre a kérdésekre próbál választ találni Az Univerzum története, amely szól tudományról, lélekről, születésről és halálról, a nagy kozmoszról és bolygónk rendszeréről is. Terrence Malick hihetetlenül látványos, filozófiai utazásra invitálja a nézőt a Föld múltjának, eredetének felfedezésére, miközben az emberiség jövőben betöltött szerepére is kíváncsi. A rendező szándéka szerint a film egyfajta tudományos kronológiája a Földnek, melyben a leglátványosabb változásoktól egészen a legapróbbakig megmutat mindent, mindezt lélegzetelállító, páratlanul lenyűgöző természeti felvételek segítségével.A háromszoros Oscar-jelölt Terrence Malick (Az őrület határán [1998], Az élet fája [2011]) új alkotásának világpremier a világ legrégebbi filmfesztiválján, a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be, ahol az alkotás az Arany Oroszlánért versengett. A spirituális témákra fogékony rendező saját elmondása szerint közel negyven évet dolgozott Az Univerzum történetén, aminek elkészültével élete egyik legnagyobb álmát valósította meg. A film ötletével Malick a hetvenes években állt elő először, és el is kezdődött a megvalósítása, azonban a rendező akkor nem fejezte be a filmet. Az élet fája című, Arany Pálma-díjazott filmben a teljesítményéért Oscarra is jelölt Malick több jelenetet is felhasznált a befejezetlen alkotásból. Az Univerzum története egyébként két formátumban készül el, a rövidebb IMAX verzióban Brad Pitt a narrátor, míg a hosszabb, itthon is bemutatásra kerülő alkotásnak eredetileg Cate Blanchett kölcsönözte a hangját. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 2 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 3 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 3 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 3 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 3 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 4 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 4 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 6 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 6 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 6 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 6 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 6 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 7 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 7 napja
2:24