Még Egy Kívánság - Hivatalos előzetes
3 hónapja

Nincs elérhető előzetes
Nézd meg premier előtt és találkozz a vetítés után az alkotókkal október 2-án, pénteken, a Cinema City Westend moziban 18:30-as kezdéssel. Vendégek: TDanny, Dobó Kata Moderátor: Dörgő Dániel Juli harmincéves zenei menedzser, aki szerint az élet folyamatosan keresztbe tesz neki. Főnökök, exek, ügyfelek, a világ – mindenki hibás, csak ő nem. Amikor egy kínos, nyilvános baki után az állása és a jövője is veszélybe kerül, utolsó esélyként rábíznak egy jelentéktelen, széteső rockzenekart: a Dead Flamingost. Egy hónapja van arra, hogy befuttassa őket, és kétszázezer online követőt szerezzen nekik. Ugyanezen az éjszakán különös dolog történik: Juli kezébe kerül egy füzet, amelynek szabályai egyszerűek. Elég csak beleírnia valamit, végrehajtania egy rövid rituálét, és az adott dolog eltűnik a világból. Az első bejegyzés egy név – Milán, Juli nemezise, akiben minden kudarcát és megaláztatását megtestesülni látja. Juli számára hamar kiderül, hogy mindig csak az utolsó kívánság teljesül, de ez nem óvatossá, hanem merészebbé teszi: ha csak egy dolog tűnhet el egyszerre, akkor annak igazán fontosnak kell lennie. Egyre radikálisabb kívánságokat fogalmaz meg, mindig mást okolva azért, ami épp nem sikerül neki, miközben egyre közelebb kerül Kareszhez, a Dead Flamingos karizmatikus frontemberéhez. Kettejük között törékeny, kimondatlan kapcsolat alakul ki, amelyben Juli először nem menedzserként, hanem emberként van jelen. Ahogy Juli újra és újra átírja a valóságot, egyre világosabbá válik: nem a sorsa változik, hanem a felelősség hárítása válik egyre kifinomultabbá. A végén Juli számára nem marad más felismerés, csak az, hogy az élete pontosan olyan, amilyenné ő maga tette, ezen pedig semmilyen kívánság nem változtat – neki magának kell változnia. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:19 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:19 -
Monster Mia - A szörnysuli I magyar szinkronos előzetes 1 napja
1:31 -
A másik mami - magyar nyelvű előzetes 1 napja
00:00 -
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 4 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 4 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 7 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 8 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 9 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 9 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 9 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 9 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 10 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 10 napja
2:04 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 11 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 11 napja
00:00 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 11 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 11 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 11 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 11 napja
1:44