Csak lélegezz - 2024.12.05-től a mozikban! (16)
2 éve

Nincs elérhető előzetes
„A vegyi háborúk által elpusztított világban, ahol az emberi populáció fogyatkozóban van, és a kihalás réme fenyeget, egy magányos tudós azt tervezi, hogy biztosítja a jövőt. A férfi populáció utolsó maradványait sújtó sterilitás ellenszerét keresve Tánya természetvédő biológus a Vida (Élet) nevű mesterséges intelligenciarendszerrel szövetkezik. Azarias, egy titokzatos utazó érkezése megzavarja a Tánya kialakította életvitelt. Ám ahogy a két humán individum egyre jobban egymásra hangolódik, Vida úgy érzi, hogy Tányával kialakított kapcsolata veszélyben.Leticia Tonos Paniagua író, rendező és producer lenyűgözően szép ötödik játékfilmje elkerüli az effektekkel teli mozit, és inkább az emberi létezés természetének intimebb vizsgálatára törekszik. A három szereplő közötti kölcsönhatás – Sophie Gaëlle, Jalsen Santana és Paz Vega, Vida hangjaként – az egyetemes magány tanulmányává válik – különösen technológia vezérelte, pandémia utáni világunkban, ahol az iparosodott társadalom a szakadék peremére sodorta a természetet. A sci-fi műfaj eddig ritkaságnak számított a karibi filmművészetben, ami még értékesebbé teszi Paniagua intelligens filmjét.” tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 16 órája
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 17 órája
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 20 órája
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 1 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 1 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 1 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 4 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 4 napja
1:43 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 5 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 5 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 5 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 5 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 5 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 5 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 5 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 6 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 6 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 7 napja
1:45