Carte Rouge - Vörös térkép - április 11-től a mozikban! (12)
2 éve

Nincs elérhető előzetes
A trianoni békediktátum igazságtalan és megalázó részletei máig homályosak számunkra. Lássuk be, az évtizedek tudatos elhallgatásának eredményeként a mai generációk vajmi keveset tudnak erről. A szerződés aláírását megelőző tárgyalásokon a magyar kormányzat mindent megtett az igazságosabb béke érdekében. Gróf Teleki Pál vezetésével magyar tudósokból álló csapat elkészítette a Kárpát medence etnikai viszonyait híven bemutató vörös térképet, a Carte Rouge-t, míg Gróf Apponyi Albert, a magyar békedelegáció vezetője, 1920. január 16-án kapott lehetőséget a magyar elképzelések bemutatására a győztes nagyhatalmak vezetői előtt a párizsi francia külügyminisztériumban. Filmünk 1918-től követi végig az eseményeket, mikor Teleki a bolgár front elvesztése után rájön, szükség lesz egy térképre. Ezzel már kissé megkésett a magyar vezetés, de érezték fontosságát. Különös jelentőséget éreztek, hogy elkészüljön. Teleki minden követ megmozgatott. Nem volt könnyű dolga, hiszen a fennálló helyzetben rengeteg rázúduló nehézséggel kellett megküzdenie. Segítségül hívta a kor legfontosabb szakembereit és Popovics Sándor pénzügyminisztert. Apponyi gróf kicsit később kapcsolódott be, szerepe onnantól válik jelentőssé. Célunk a történet objektív, pátoszmentes elmesélése. A térkép aztán 1920-ban különös jelentőséggel bírt a magyar békeküldöttség párizsi tárgyalásai során. Az ország sorsáért felelősséget érző kiemelkedő személyiségek állnak filmünk középpontjában, akik megpróbáltak mindent megtenni Magyarország egyben tartásáért. Akiket vállalkozásuk reménytelensége sem tántorított el attól, hogy végigjárják az útjukat. Nem hősöket, hanem igaz embereket akartunk közelebb hozni a mai kor közönségéhez. Meggyőződésünk szerint a történelmi filmek a balladák szerepét átvéve segíthetnek a múltbeli traumák társadalmi feldolgozásában. A film szakértők szokványos interjúkban történő megszólaltatása helyett két narrátorral – Reviczky Gábor és Szalóczy Pál – készül. Ők kalauzolják a nézőt, miközben kidolgozott játékfilmes jelenetekkel, archív bejátszásokkal megelevenedik a történet. Reviczky a nemzetközi nagypolitika történéseit ismerteti, míg Szalóczy belső hangként, autentikus forrásokra építve, Gróf Apponyi hangján szólal meg, aki visszaemlékezik kicsit később, a történtek után. A filmet szomorkás fricskaként az epilógus zárja, ahol megtudjuk, hogy a Gróf Teleki által szerkesztett vörös térképet (Carte Rouge) 1923-ban érdemesnek találják Amerikában a publikálásra... tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 2 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 3 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 3 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 3 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 3 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 4 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 4 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 6 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 6 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 6 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 6 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 6 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 6 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 7 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 7 napja
2:24