Exhibition on Screen: Cézanne – Egy élet portréi (12) - március 21-től a mozikban!
2 éve

Nincs elérhető előzetes
Közismert, hogy Cézanne művészete nagy hatással volt a XX. századi modern festészetre, főleg a posztimpresszionisták, a feuve-ok és a kubisták látásmódjára, de hogy ebben milyen szerepe volt konkrétan a portréinak, az nem tisztázott. Mindeddig ugyanis a tájképek és csendéletek mellett kevés figyelem esett Cézanne portréfestészetére. Pedig a modern művészet előfutára mintegy kétszáz portrét festett pályája során, köztük huszonhat önarcképet, s további harmincat feleségéről, Hortense Fiquet-ről. Ezekből ötven szerepelt abban a válogatásban, amely alapján filmünk készült. A tárlat 2017 nyarán nyílt a párizsi Musée d’Orsay-ban, majd az ősz folyamán Londonban, a National Portrait Galleryben mutatták be, 2018 első felében pedig Washingtonban. Olyan különleges műveket ismerhetünk meg közelebbről a válogatásban, mint a Keménykalapos önarckép, a Vörösmellényes fiú, vagy a Madame Cézanne sárga karosszékben, amelyek a világ különböző gyűjteményeiből érkeztek a kiállításra. A tárlat kronologikusan követi a művész stílusában bekövetkezett változásokat, bemutatja ugyanazon téma változatait, és Cézanne koncepcióját a modell személyiségének kifejezésére. A filmben a múzeumok szakértői is megszólalnak, csakúgy, mint levelein keresztül maga a művész, akinek élete helyszíneire is elkalauzol bennünket Phil Grabsky alkotása. „Mi, producerek egy nagy kiállításra vártunk, mely elég ambiciózusnak, átfogónak, átgondoltnak tűnt ahhoz, hogy mi is foglalkozzunk vele. Amikor a londoni National Portrait Gallery igazgatója bejelentette, hogy kiállítást rendeznek – a párizsi Musée d’Orsay-val és a washingtoni Nemzeti Művészeti Galériával együtt -, tudtam, hogy eljött a pillanat. (...) Szeretek életrajzokat készíteni, így egy portrékon alapuló Cézanne kiállítás ideális volt, bár kicsit szokatlan tematikájú. smereteink szerint csak Rembrandtnak készült több önarcképe Cézanne-nál. A tárlaton azokat látatjuk, akik a festőzseni életét megtöltötték. Több mint háromtucatnyi önarckép közül válogattunk. (...)” /Phil Grabsky/ tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:19 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:19 -
Monster Mia - A szörnysuli I magyar szinkronos előzetes 1 napja
1:31 -
A másik mami - magyar nyelvű előzetes 1 napja
00:00 -
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 4 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 4 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 7 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 8 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 9 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 9 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 9 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 9 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 10 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 10 napja
2:04 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 11 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 11 napja
00:00 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 11 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 11 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 11 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 11 napja
1:44