Dogman - A kutyák ura (16) - magyar feliratos előzetes
3 éve

Nincs elérhető előzetes
Douglas kiskora óta nem találja a helyét a világban és a társadalomban, ezért az emberek helyett a kutyákhoz fordul. Feltétel nélküli rajongása a négylábúak iránt egy sajátos élet kialakítását eredményezi: csak bennük bízik, csak velük érzi magát biztonságban. Emiatt a számkivetett férfi a kutyái segítségével sajátosan értelmezi a törvényeket is. Ha kell, a hozzá hasonló elesettek védelmezőjeként lép fel, szembeszállva akár a maffiával is. Nem retten vissza a kegyetlen erőszaktól sem – főleg, ha a bosszú vezérli.Luc Besson filmjének a világpremierje a 80. Velencei Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában lesz. Besson olyan kultfilmek sorát készítette az elmúlt évtizedekben, mint a Léon, a profi, A nagy kékség, Az ötödik elem, vagy a Nikita. A kivételes filmes emellett többek között az Elrabolva, a Taxi és A szállító sikerszériák atyja is. Besson mostani bűnügyi filmje a rendező sokat várt, nagy visszatérése, egyúttal visszatérés a Léon, a profi legjobb hagyományaihoz. A főszerepet Caleb Landry Jones játssza, aki korábban Cannes-ban legjobb színész díjat nyert és olyan filmekben szerepelt, mint a Három óriásplakát Ebbing határában, az X-Men: Az elsők, a Tűnj el! és a Floridai álom. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 1 napja
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 1 napja
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 1 napja
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 1 napja
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 1 napja
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 1 napja
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 1 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 5 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 6 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 6 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 7 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 8 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 8 napja
1:59 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09 -
A kámforfa őrzője (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09