A hindu mitológia szerint nyolc hegy határolja a világot, amelynek a közepén egy óriási kilencedik hegy áll. Akkor találunk rá a boldogságra, ha a középső hatalmas hegyen éljük le az életünket, vagy ha beutazzuk a többi nyolcat? A két tizenéves, Pietro és Bruno együtt töltik a nyarakat a Dolomitokban, ősszel Pietro hazamegy Torinóba, a zsúfolt nagyvárosba, Bruno viszont marad a hegyek között, a falujában. A két fiú között nagyon mély gyerekbarátság szövődik, ami viszont megszakad a tinédzser évek alatt. Pietro felnőttként keresi a helyét, bejárja a világot, míg Bruno szülőfalujában próbál boldogulni, ahol egy évszázados hagyományok alapján működő gazdaságot működtet. Csaknem húsz év után találkoznak újra, és most jobban egymásra vannak utalva, mint bármikor a korábbi életükben.
Az Alabama és Monroe, valamint a Csodálatos fiú rendezője ezúttal lenyűgöző olasz tájakra kalauzol, hogy egy évtizedeken átívelő barátságot mutasson meg. A Nyolc hegy Paolo Cognetti hazánkban is kiadott, nagy sikerű regényéből készült filmadaptáció, amely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri díját nyerte.
Forgalmazó: MozinetAz oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Mozinet; illetve a gyártó(k): Pyramide Productions, Menuet, Wildside Production, Vision Distribution; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.
- Felix van Groeningen
- Charlotte Vandermeersch
- Lupo Barbiero
- Alessandro Borghi
- Elena Lietti
- Luca Marinelli
- Cristiano Sassella
- Filippo Timi
Ezek is érdekelhetnek
Előzetesek 1
Videók, filmrészletek 2
-
Nyolc hegy (16) - Veiszer Alinda beszélget Merényi "Grafitember" Dániellel és Camino Steve-vel 3 éve
23:09 -
11. Mozinet Filmnapok - Nyolc hegy (16) - Napkeltenéző túra az Alacsony-Tátrában 3 éve
1:58