Húsvét a képzőművészetben - Április 21-től a mozikban! (12)
4 éve

Nincs elérhető előzetes
Látványos film az emberiség történelmének egyik legkiemelkedőbb eseményéről, Jézus Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról.A valaha létrejött legnagyszerűbb képzőművészeti alkotásokat bemutató dokumentumfilm, amelyet a műkincsek kiállítási helyén, a múzeumokban és galériákban forgattak.Caravaggio, Leonardo, Raffaello, El Greco és Dalí megkerülhetetlen munkáit állítja a középpontba. „Aki érdeklődik a képzőművészet vagy a vizuális kultúra iránt, annak mindenekelőtt ismernie kell a kereszténység alapjait.” Rachel Campbell-Johnston, The TimesKrisztus halála és feltámadása a nyugati civilizáció egyik megkerülhetetlen toposza volt az elmúlt 2000 évben. Egyszersmind talán minden idők legjelentősebb történelmi ténye is, melyet hitelesen közvetítenek az evangéliumok, és megkapóan ábrázolnak különböző korok nyugati mesterei.Akármilyen stílusban születtek is ezen képzőművészeti műremekek, bármilyen felfogásúak is – győzedelmesként vagy kitaszítottként értelmezik-e Krisztust, éteri vagy kézzelfogható módon ábrázolják-e a körülményeket –, egyben közösek: mind ugyanarra a kritikus mozzanatra koncentrálnak.Ez a szemet gyönyörködtető dokumentumfilm a húsvét ünnepkörét járja körbe, azt vizsgálja, hogyan jelenik meg az ó-, kora kereszténységtől kezdve napjaink reform kereszténységéig a képzőművészetben. A Jeruzsálemben, az USA-ban és Európa-szerte felvett képkockák segítségével azt térképezi fel a rendező, milyen különböző módokon ábrázolták Krisztus passiótörténetét több száz éven keresztül. Nekünk, akik e filmet és így a műalkotásokat szemléljük, mindez közös történetünk: kultúrkörünk alapja. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
A nulladik év: Krisztus születése (12E) - hivatalos szinkronizált előzetes 1 napja
2:25 -
You Can See Everything - Teljes film magyar felirattal 3 napja
2:54:22 -
A Mikulás műhelye I magyar szinkronos előzetes 3 napja
2:10 -
Andy Warhol - Az amerikai álom - november végétől a mozikban! 3 napja
3:00 -
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 4 napja
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 4 napja
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 4 napja
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 4 napja
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 4 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 8 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 8 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 9 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 9 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 9 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 10 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 10 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:24 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 11 napja
1:59