A szomorúság háromszöge (16) magyar feliratos előzetes
3 éve

Nincs elérhető előzetes
Gazdag turisták nyaralnak egy hatalmas luxus óceánjárón. A szupergazdagok és divatmodellek gondtalan semmittevését előbb megzavarja egy harsányan politizáló kapitány, majd a hajó elsüllyedése után a túlélőknek egy szigeten kell újabb megpróbáltatásokkal szembenézniük.A szomorúság háromszöge világpremierje a világ legrangosabb ’A’ kategóriás filmfesztiválján, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, ahol az alkotás elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Pálma-díjat. Ezzel Ruben Östlund egyike lett annak a kiváltságos társaságnak, akik kétszer is elnyerték az Arany Pálma-díjat. A filmet több kategóriában máris Oscar-esélyesnek tartják. Östlund az európai film egyik legelismertebb, legjelentősebb rendezője, aki korábban olyan filmeket rendezett, mint A négyzet, a Lavina, és a Play – Gyerekjáték? A film főbb szerepeiben mások mellett a háromszoros Oscar-jelölt világsztár, Woody Harrelson (Három óriásplakát Ebbing határában, A törvény nevében, Zombieland, Larry Flynt, a provokátor, Venom, Az éhezők viadala, Szemfényvesztők) és Harris Dickinson (King’s Man: A kezdetek, Demona: A sötétség úrnője) látható. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 3 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 3 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 6 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 7 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 8 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 8 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 8 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 8 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 9 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 9 napja
2:04 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 10 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:24 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 10 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 10 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 10 napja
1:44 -
A vadon szíve - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
0:59 -
Bosszúállók: Végjáték ráadás (12) - hivatalos szinkronizált előzetes 10 napja
1:36 -
Street Fighter - 1. magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:40 -
Street Fighter - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:43