Szent Ignác útja
- Tolvaly Ferenc
- Hegedűs D. Géza
- Hegedűs D. Géza közreműködésével
A Szent Ignác útja gondolatébresztő külső és belső utazás, mely az élet igazi kalandját, az útkeresést és önmagunk megtalálásának lehetőségét kínálja. A spanyolországi történelmi helyszíneken forgatott 90 perces dokumentumfilm közelről, személyes hangvételű elbeszéléssel, érzékenyen mutatja be, hogyan válik egy zarándoklat életváltoztató úttá.
A filmben szereplő négy fiatal zarándok lelkigyakorlatát az úton egy spanyol jezsuita lelki vezető – José Luis Iriberri SJ – kíséri, aki egyben a nézők lélek-útikalauzává is válik. A zarándokok Loyolai Szent Ignác, a jezsuita rend alapítójának nyomában járnak, aki népszerűséget hajszoló katonából vált lelki vezetővé, és aki 500 évvel ezelőtt elsőként tette meg a ma már Camino Ignacianóként ismert, Loyolától Manresáig tartó, 640 km-es életváltoztató útját. Tolvaly Ferenc filmje először mutatja be az út spirituális és vizuális szépségeit.
Forgalmazó: no-distributorAz oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: no-distributor; illetve a gyártó(k): ; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.