Az igazság (12) feliratos előzetes
5 éve

Nincs elérhető előzetes
A korosodó díva, az egykori mozicsillag egy olyan film forgatásán vesz részt, amely egy soha nem öregedő anyáról szól. A színésznő szerepéhez meglepően hasonló módon éli életét, többek között ebből fakad viharos kapcsolata forgatókönyvíró lányával, aki pont a forgatás idején látogat haza amerikai férjével és kislányával. A viszontlátás apropója, hogy megünnepeljék a díva önéletrajzának megjelenését. Az önfényező szöveg tele van ferdítésekkel és valótlanságokkal, ahogy erre a lánya lépten-nyomon emlékezteti az anyját. Régi sérelmek, családi titkok, méltatlan mellőzés, féltékeny rivalizálás bukkan fel a múltból, amibe anya és lánya mellett az amerikai férj is belekeveredik.Koreeda Hirokazu a kortárs japán mozi legjelesebb rendezője a Bolti tolvajok című filmjével 2018-ban a Cannes-i Filmfesztiválon a legjobb filmnek járó Arany Pálmát érdemelte ki, és Oscar-díjra is jelölték az idegen nyelvű film kategóriában. Az igazság világpremierje a 76. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a film nemcsak versenyben volt, de a fesztivál nyitófilmjeként is debütált. A japán rendező első nemzetközi alkotásában a francia filmművészet dívája, az Oscar-jelölt Catherine Deneuve (Iszonyat, A nap szépe, Táncos a sötétben, 8 nő, Én és a mostohám); az Oscar-díjas Juliette Binoche (Három szín: Kék, A lét elviselhetetlen könnyűsége, Az angol beteg, Csokoládé, Sils Maria felhői, Páncélba zárt szellem); a négyszeres Oscar-jelölt Ethan Hawke (Holt költők társasága, Mielőtt felkel a nap, Szép remények, Kiképzés, Mielőtt lemegy a nap, A hitehagyott); és Ludivine Sagnier (8 nő, Swimming Pool, Szerelem a felhők fölött) játsszák a főszerepeket. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 1 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 2 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 2 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 2 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 2 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 3 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 3 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 5 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 5 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 5 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 5 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 6 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 6 napja
2:24