Plakát
2019. szeptember 12.

A létezés eufóriája

(12) The Euphoria of Being 2019 83 perc
Rendező:
  • Szabó Réka
Főszereplők:
  • Cuhorka Emese
  • Pusztai-Fahidi Éva
  • Szabó Réka
  • Fahidi Éva

Fahidi Éva 20 évesen egyedül jött haza Auschwitz-Birkenauból, ahol 49 családtagját ölték meg, köztük anyját, apját és kishúgát.

90 évesen felkérést kap, hogy életében először lépjen színpadra, és szerepeljen egy róla szóló táncszínházi előadásban. Réka, a rendező egy duettet képzel el egy fiatal, nemzetközileg elismert táncosnővel, Emesével. A darabban Éva és Emese életét, kettejük testét szeretné párbeszédbe hozni.

Éva gondolkodás nélkül igent mond.

Három nő, három hónap – határátlépések sorozata. Éva életének kulcspillanatai színházi jelenetekké sűrűsödnek, miközben a három nő között váratlan erejű kapcsolat szövődik.

A dokumentumfilm már szeptember 6-án, rendhagyó premier előtti vetítésen látható lesz a Jurányi Házban, majd másnap, szeptember 7-én, a Sóvirág nagysikerű táncszínházi előadást is megtekinthetik ugyanott az érdeklődők.

Forgalmazó: ELF Pictures
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: ELF Pictures; illetve a gyártó(k): ; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (2)

Moziműsor