Plakát
2019. június 1.

A tanú – Eredeti, cenzúrázatlan változat

(12) A tanú / The Witness 1969 108 perc
Rendező:
  • Bacsó Péter
Főszereplők:
  • Both Béla
  • Fábri Zoltán
  • Kállai Ferenc
  • Őze Lajos
  • Bicskey Károly

Néhány nappal a Cannes Classics-világpremier után a Magyar Nemzeti Filmalap együttműködésban a Pannonia Entertainmenttel a hazai mozikban is bemutatja Bacsó Péter A tanú című filmjének eredeti, cenzúrázatlan változatát.

A tanú az elmúlt évtizedekben a szocialista diktatúra szimbólumává vált. Elkészítése után tíz évre dobozba zárták, s csak 1981-ben vetítették először – szintén Cannes-ban -, majd ezután itthon és további harminckét országban is bemutatták.

A forgatás – a sorozatos leállítások, az egyes jelenetek kivágatása és a hozzáforgatások – hatalom és művészet jellegzetes egyezkedése volt a hatvanas évek végén. Az eredeti verzió öt perccel hosszabb a ’81-ben bemutatott és végül forgalmazott változatnál. Látható benne egy Rajk Lászlóra utaló sötétzárka-jelenet, s az a beszélgetés is bővebb, ahol az egyház ezeréves stabilitását állítják szembe az éppen csak megszületett kommunista rendszerrel. Ebben a változatban még nem szerepelt a forgalmazott változatot záró, több évvel később játszódó villamosjelenet, amelyet a rendező a cenzúra utasítására illesztett a film végére 1969-ben.

A fennmaradt egyetlen cenzúrázatlan kópia alapján, a digitális technika segítségével most lehetővé vált az eredeti változat rekonstrukciója. A kivágott részeket – amelyek közül többnek az eredeti negatívja a Mafilm raktárából került elő – a Filmlabor hiánytalanul be tudta illeszteni a filmbe, és „hozzáfényelni” a mindenki által ismert verzió restaurált anyagához. Ennek köszönhetően most kiváló minőségben lesz látható a cenzúrázatlan változat. A film teljes körű, 4K felbontású restaurálása a Filmalap igazgatóságaiként működő Filmarchívum és Filmlabor közös munkája, harminc szakember részvételével és a Magyar Operatőrök Társasága közreműködésével valósult meg.

„A tanú olyan, mintha Kafka, Orwell, Pinter és Hašek (Švejk, egy derék katona) szövetkeztek volna össze… Ahogy a bürokrácia rémálma a Nagy Testvér motívumaival keveredve megnyilvánul az állami végrehajtó gépezet felől az ügyetlen Pelikán József irányában, az nem humoros, hanem baljóslatú, megfoghatatlanul kétértelmű.” (Alex Keneas, Newsday Garden City, 1984. július 14.)

(A filmhez a magyarországi forgalmazó nem adott korhatár-besorolást.)

Forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Pannonia Entertainment Ltd.; illetve a gyártó(k): MAFILM 1. Játékfilmstúdió; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Képek (7)

Moziműsor