Susotázs (12) feliratos előzetes
7 éve

Nincs elérhető előzetes
A két magyar szinkrontolmács napja úgy indul a prágai nemzetközi hűtőgépgyártó konferencián, mint bármelyik másik munkanap. Mikor azonban megtudják, hogy mindössze egy személy hallgatja őket, és az egy csinos nő, az események több, nem várt fordulatot vesznek.Tóth Barnabás rövidfilmje a 91. Oscar-díj rövidfilmes kategóriájának tíz filmes rövidített listáján szerepelt, s esélye volt az Oscar-jelölésre. A Susotázs Magyarországon először a 6. Friss Hús Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon volt látható. A kisjátékfilm ezt követően bejárta a világ filmfesztiváljait, többek között díjazták az Alter-Native Nemzetközi Rövidfilmfesztiválon, a Manhattan-i Rövidfilmfesztiválon, a Rhode Island Nemzetközi Filmfesztiválon és az Innsbruck-i Természetfilm Fesztiválon, de szerepelt Palm Springsben, Moszkvában és a miskolci CineFesten is. Tóth Barnabás korábban olyan sikeres kisjátékfilmeket rendezett, mint az Újratervezés, a Van egy határ, a (Terep)szemle, és a Vonaton. Első játékfilmjét Rózsaszín sajt címmel 2009-ben készítette.A Susotázs a mozikban is látható lesz: az Eksztázis című Gaspar Noé-film kísérőfilmjeként április 11-től kerül országos moziforgalmazásba. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 1 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 3 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 4 napja
1:43 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 4 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 4 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 4 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 4 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 5 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 5 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 5 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 5 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 6 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 7 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 7 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 7 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 7 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 7 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 7 napja
1:01