John Lennon, Yoko Ono: IMAGINE (1972) Digitálisan felújítva újra mozivásznon!
7 éve

Nincs elérhető előzetes
John Lennon és Yoko Ono sajátos látványvilágú zenés filmje digiálisan felújított képpel és 5.1-ben újrakevert hanggal rövid időre világszerte visszatér a mozikba. Az 1972-ben, főként Lennon és Ono angliai otthonában készült, elvarázsolt hangulatú „zenés művészfilm” álom és valóság ötvözetét megjelenítő felvételei az ikonikus „Imagine” album születését dokumentálják, emellett betekintés nyújtanak az excentrikus művészpár életébe és mindennapjaiba. Feltűnik a filmben többek között Fred Astair, Andy Warhol és Miles Davis is. A filmben elhangzik az „Imagine” album teljes zenei anyaga, emellett néhány dal hallható Yoko Ono „Fly” című lemezéről is.Az eredetileg 68 perc hosszú filmet 2018-ban képkockánként restaurálták, az eredeti hangfelvételeket pedig a többszörös Grammy-díjas Paul Hicks keverte újra 5.1. térhatású hangzásba. A mozikba kerülő változat tartalmaz 15 percnyi, korábban soha nem látott extra stúdiófelvételt is, amelyekben John és zenekara George Harrisonnal közösen adják elő a "How Do You Sleep?" és az "Oh My Love" című szerzeményeket. A film kibővített moziváltozata emellett elkalauzolja a nézőket John és Yoko legendás bahamai nyaralására is, ahol az "Oh Yoko" egy valóban "testközeli" felvételét is meghallgathatjuk. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 1 napja
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 1 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 1 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 3 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 3 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 3 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 5 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:43 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 6 napja
1:02 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 6 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 6 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 6 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 7 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 7 napja
2:24