Eksztázis (18) előzetes
7 éve

Nincs elérhető előzetes
Táncosok gyűlnek össze egy erdő közepén lévő, bezárt iskolaépületben, hogy eltáncolják az utolsó táncukat. Az egész éjjel tartó buli hallucinogén rémálomba fordul, amikor rájönnek, hogy a szangriájukba valaki LSD-t tett. Hamarosan képtelenek lesznek ellenállni a bennük lévő neurózisoknak és pszichózisoknak, bódult hipnózisukat pedig tovább fokozza a zene elektronikus ritmusa. A drog mindenkiből mást hív elő: míg egyesek a paradicsomban érzik magukat, mások a poklot járják meg. Gaspar Noé napjaink egyik legmegosztóbb francia szerzői filmese, aki olyan tabudöntögető, botrányfilmeket készített, mint az Egy mindenki ellen, a Visszafordíthatatlan, az Enter the Void, és a Szerelem. A Klimax világpremierje a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban volt. A film a Rendezők Kéthete szekcióban szerepelt, ahol a Nemzetközi Artmozi Szövetség CICAE-díját nyerte el. A kritikusok szerint a Klimax a cannes-i program egyik legjobb filmje volt. A film bejárta a világ filmfesztiváljait, s mások mellett a rangos katalán Sitges filmfesztiválon nyerte el a legjobb film díját. A Franciaországban dolgozó külföldi kritikusok két kategóriában (legjobb rendező, operatőr) jelölték a Klimaxot a Lumiere-díjra. A Klimax főszerepét játszó Sofia Boutella olyan nemzetközi blockbusterekben szerepelt, mint A múmia, a Star Trek: Mindenen túl, a Kingsman: A titkos szolgálat, vagy az Atomszőke. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 2 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 3 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 4 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 4 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 4 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 4 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 5 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:04 -
VERITY - A végső előzetes. (16e) Október 1-től a MOZIKBAN🎥 6 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:24 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 6 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 6 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 6 napja
1:44 -
A vadon szíve - új, magyar nyelvű előzetes 6 napja
0:59 -
Bosszúállók: Végjáték ráadás (12) - hivatalos szinkronizált előzetes 6 napja
1:36 -
Az ünnepelt klip 6 napja
0:56 -
Street Fighter - 1. magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:40 -
Street Fighter - új, magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:43