X - A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE - Előzetes #2 (16)
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Éva (Balsai Móni) zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája elsiklik, ott is észreveszi a bűnt, ahol minden más zsaru legfeljebb balesetet sejt. Neki tűnik fel az is, hogy a Budapesten rövid időn belül elkövetett jó néhány öngyilkosság igazából összefügg, és egy zseniálisan gonosz sorozatgyilkos műve.Ám Éva használhatatlan. Férje öngyilkossága óta pánikbeteg, szorong és a mániáival küzd. Kinn a terepen leblokkol, képtelen részt venni a fővárosi rendőrség munkájában és kamaszodó, saját problémáival küszködő lányával sem találja meg a hangot. A város választások előtt áll. Az utcákon eluralkodik a káosz. Vandálok, tüntetők, anarchisták teszik lehetetlenné a békés életet – az egyenruhások nem érnek rá egy kétséges, bizonyíthatatlan üggyel foglalkozni.Csakhogy felkerül a központba egy új tiszt. Péter (Schmied Zoltán) más, mint a többiek, felfedezi kolléganője különleges tehetségét… és meglátja benne a nőt is. Együtt erednek a mindeddig felderítetlen esetek nyomába: egyre jobban belekeverednek egy szövevényes, félelmetes bűncselekmény-sorozatba, amelynek gyökerei valahova a régmúltba nyúlnak és nagyon nagyhatalmú emberekhez vezetnek.A Liza, a rókatündér írójának, rendezőjének (Ujj Mészáros Károly) és főszereplőjének (Balsai Móni) új közös filmje, különleges látványvilágú, erős hangulatú, hátborzongató thriller, műfaja kivételes és emlékezetes darabja. A filmben olyan nagyszerű színészeket láthatunk még, mint Kulka János, Básti Juli, Szirtes Ági, Fekete Ernő, Kőszegi Ákos, Schneider Zoltán, Molnár Áron, Olasz Renátó és Szabó Győző. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 3
-
X - A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE - Filmklip #1 (16) 7 éve
1:08 -
X - A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE - Filmklip #2 (16) 7 éve
1:02 -
X - A RENDSZERBŐL TÖRÖLVE - Jónás Vera - Evergreen (videóklip) 7 éve
3:28
Új videók és előzetesek 20
-
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 1 napja
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 1 napja
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 1 napja
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 1 napja
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 1 napja
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 1 napja
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 1 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 5 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 6 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 6 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 7 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 8 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 8 napja
1:59 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09 -
A kámforfa őrzője (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09