Szörnyek és szerelmek (16) Május 31-től a mozikban! HD előzetes, trailer
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer három szomszédos királyság...Longtrellis Királynője (Salma Hayek) mindennél jobban vágyik egy gyermekre, semmilyen áldozattól nem riad vissza ennek érdekében – amikor pedig mágusok tanácsát követve, sötét körülmények között kap egyet, teljesen kisajátítja. Mindeközben Highhills nem túl éles elméjű királya (Toby Jones) kizárólag azzal van elfoglalva, hogy házi kedvencként egy méteresre hízott bolhát nevelget, s megfeledkezik felnőtt lánya boldogságáról, akit egy balul elsült lovagi torna után egy erőszakos ogréhoz kénytelen feleségül adni. Végül Strongcliff királyság élveteg és nőcsábász ura (Vincent Cassel) csodás énekhangja alapján beleszeret egy öregasszonyba – az idős nő pedig egyre szörnyűbb játszmákba megy bele, hogy akár varázslat árán, de fenntartsa a fiatalság és kívánatosság látszatát.Víziszörnyek és ogrék, királyok és királynék, mágusok és kurtizánok gyűlnek össze a Gomorra és a Reality című filmjével is Cannes-i Nagydíjat nyert Matteo Garrone sajátos hangulatú fantasy-horrorjában, amelyben a tündérmesék legsötétebb oldalát ismerhetjük meg olyan látványvilággal és szereplőgárdával, amit bármelyik hollywoodi produkció is megirigyelhetne. A szürreális fantáziabirodalomban játszódó, bizarr karakterekkel és drámai fordulatokkal teli cselekmény a 17. századi történetíró, Giambattista Basile Pentameron című „mesekönyvének” három történetét szövi egybe, amelyek között az emberi gyarlóság és a bűnös szenvedélyek adják a kapcsolódási pontot.A Cannes-ban Arany Pálmára jelölt, hét David Di Donatello-díjjal (az „olasz Oscar”) és tíznél is több további fesztiváldíjjal elismert alkotás május 31-től látható a hazai mozikban, eredeti nyelven, magyar felirattal. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 1 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 2 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 2 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 2 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 2 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 3 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 3 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 5 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 5 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 5 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 5 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 6 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 6 napja
2:24