A jelenés (12) feliratos előzetes
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Egy oknyomozó újságírót a Vatikán egy különleges feladattal bíz meg. Újságírói objektivitása és oknyomozó képessége miatt felkérik, hogy vegyen részt egy vallásos jelenést vizsgáló bizottság munkájában. Egy kis dél-francia faluban egy 18 éves lány azt állítja, Szűz Mária jelent meg számára. A jelenés után a falu valóságos turisztikai attrakcióvá vált, ahova a világ minden pontjáról érkeznek a zarándokok, hogy személyesen tapasztalják meg a csodát. Az újságíró feladata, hogy kiderítse, a jelenés valódi, vagy az egészet csak a tinédzser találta ki. Xavier Giannoli napjaink egyik francia sikerrendezője, aki az elmúlt években olyan filmeket jegyzett, mint a Marguerite - A tökéletlen hang, a Superstar és az Amikor énekes voltam. Legújabb filmjének főszereplője az a Vincent Lindon, aki a világ legrangosabb filmfesztiválján, Cannes-ban a legjobb színész díját nyerte meg a Mennyit ér egy ember? című dráma főszerepéért. Lindon olyan közelmúltbeli francia filmsikerekben is szerepelt, mint a Rodin: Az alkotó, vagy az Egy szobalány naplója. Lindon mellett többek között Elina Löwnsohn (Schindler listája, Hosszú jegyesség, Flört) és Anatole Taubman (Elrabolva, A Quantum csendje, Amerika Kapitány: Az első bosszúálló) játssza A jelenés főbb szerepeit. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 21 órája
2:19 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 21 órája
2:19 -
Monster Mia - A szörnysuli I magyar szinkronos előzetes 21 órája
1:31 -
A másik mami - magyar nyelvű előzetes 22 órája
2:15 -
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 4 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 4 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 6 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 7 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 8 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 8 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 8 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 9 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 9 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 9 napja
2:04 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 10 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:24 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 10 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 10 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 10 napja
1:44