Genezis hivatalos előzetes
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája.A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként résztvevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.A bibliai eredettörténet a társadalom legkülönbözőbb rétegeiből érkező emberek sorsán keresztül elevenedik meg, útjaik sosem kereszteznék egymást, ám sorsuk mégis összefonódik ennek a tragikus bűnténynek az árnyékában.A Genezis szereplői az egyetemes emberi értékek – az életbe vetett hit, a szolidaritás, a felelősség – mentén döntenek a sorsukról, így lehetőséget kapnak az újrakezdésre, egy új életre.Bogdán Árpád számos színházi és filmes projektet követően Boldog új élet című mozifilmjével debütált, melyet több díjjal, köztük a legjobb elsőfilm díjával jutalmazott a Magyar Filmszemle 2007-ben; a nemzetközi premier a Berlinalén volt, ahol a zsűri elismerő oklevéllel méltatta. A Boldog új élet beutazta a világot, és mind a kritikusok, mind a közönség körében hatalmas sikert aratott. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 3 napja
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 4 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 4 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 5 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 6 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 6 napja
00:00 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:43 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 9 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 9 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 9 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 9 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 9 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 9 napja
2:24 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 9 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 10 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 11 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 11 napja
2:01