Maja, a méhecske - A mézcsata - szinkronizált előzetes (6)
8 éve

Nincs elérhető előzetes
A vidám és kalandvágyó méhecske, Maja nagyon szeretne részt venni az egész birodalom legnépszerűbb játékában, a Mézcsatában, de kissé túlzásba vitt lelkesedésével sikerül magára haragítania a méhbirodalom nagy hatalmú császárnőjét.Az uralkodó szigorú feltételhez köti a játékokban való szereplését: ha Maja veszít, a kaptára nyári méztermését be kell szolgáltatnia. A bátor méhecskének el kell fogadnia a kihívást és a számára kijelölt csapattársakat is, akik között régi ismerősök is akadnak: Flip, a bölcs szöcske, a kissé ügyetlen, de jószívű hangyaikrek, valamint legjobb barátja, Vili. A küzdelem során Maja újabb barátokra és ellenfelekre tesz szert, miközben rájön arra is, hogy nem mindig az a legokosabb, ha a saját feje után repkedve akar győzelmet aratni. Hisz egységben az erő! Ezt pont egy hős méhecske ne tudná?A minden lében kiskanál Maja és barátja, Vili a Maja, a méhecske – A mézcsata című kedves családi animációs filmben buzgón gyűjtögetik a virágport, no meg a kalandokat.A jó szívű méhecske több mint száz éve indult el hódító útjára Németországból, és a mesekönyv nyomán született bájos rajzfilmsorozat világszerte elvarázsolta a gyerekek szívét. A 2014-es mozifilm folytatásában ezúttal is ausztrál és német alkotók fogtak össze, hogy megismételjék az első rész nagy sikerét. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Karácsonyra megjövök (12) - #2 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 18 órája
1:42 -
Karácsonyra megjövök (12) - #1 előzetes // új magyar vígjáték a Futni mentem alkotóitól 18 órája
1:05 -
Menyemre ütök - Ben Stiller, mint Greg Beckur 19 órája
1:07 -
Menyemre ütök - 1. magyar nyelvű előzetes 19 órája
2:42 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 19 órája
2:24 -
Ebenezer - "Senki sem születik gonosznak..." - Johnny Depp Ebenezerről 20 órája
0:54 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 1 napja
2:25 -
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 4 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:08 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 5 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 6 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 6 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 6 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 7 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:59 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09 -
A kámforfa őrzője (12) - magyar szinkronos előzetes 8 napja
1:09