Barátom, Róbert Gida (6) - hivatalos szinkronizált előzetes #2
8 éve

Nincs elérhető előzetes
A Disney szívmelengető élőszereplős kalandjából kiderül, hogy a kisfiúnak, aki számos meghökkentő kalandnak volt részese a Százholdas Pagonyban eleven és imádnivaló plüssállatai társaságában, felnőttként kisiklott az élete. Gyerekkori barátai ezért most megelevenednek és Róbert Gida segítségére sietnek, emlékeztetvén őt, hogy a szerető és játékos fiúcska még mindig ott lakozik benne.Felnőttként Róbert Gida, azaz Christopher Robin a munkájában túlterhelt és nem is fizetik meg kellőképpen, jövője pedig bizonytalan. Állása miatt feleségére és kislányára alig jut ideje; régen elfeledte derűs gyermekkorát, amit mézszerető, csacsi öreg medvéjével és társaival töltött. Aztán egyszer csak, kissé meggyötörten a sok-sok évnyi ölelgetéstől és játszadozástól, Micimackó ismét feltűnik életében. Megújítják barátságukat, s Christopher felidézi csodákkal és fantáziával telt ifjúkorát, amikor a semmi volt a legjobb dolog, amit csinálhatott. Egy szerencsétlen fordulatot követően, melynek Róbert Gida aktatáskája az elszenvedő alanya, Micimackó és a többiek, úgymint Malacka, Füles és Tigris, az erdőből egyenesen Londonba indulnak, hogy visszaszerezzék barátjuk pótolhatatlan holmijait… mert a barátokra mindig lehet számítani. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 1 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 2 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 2 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 2 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 2 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 2 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 3 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 3 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 5 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 5 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 5 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 5 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 6 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 6 napja
2:24