Lajkó - cigány az űrben (16) - részlet #3
7 éve

Nincs elérhető előzetes
1957 elején a Nagy Szovjetunió úgy dönt, hogy baráti országai közül Magyarországnak ad esélyt, hogy kiválassza a földkerekség első kozmonautáját, aki majd az első ember lehet az űrben. Karmazsin Jenő elvtárs, a Kunmadarasi Vörösiszap Termelőszövetkezet elnöke tudja is, ki lehetne a legmegfelelőbb jelölt a nagy utazásra: Serbán Lajos, azaz Lajkó, ahogy mindenki hívja, már gyermekkora óta betegesen vonzódik a csillagokhoz. Ezt a vonzalmat nem kis részben anyjának köszönheti, aki beavatta a cigány asztrológia rejtelmeibe, és sajnálatos módon, Lajkó egyik rosszul sikerült rakétakísérletének következtében, már nem lehet velük. Lajkó egész életét egyetlen célnak rendeli alá: eljutni az űrbe, és ott bocsánatot kérni anyjától. Mikor Lajkót kiválasztják az űrutazásra, még nem is sejti, hogy álmai nem véletlenül válnak épp most valóra. Ám előbb Bajkonurban, egy különleges verseny keretében dől el, hogy a magyar Lajkó, a német Helga Mengele, az észt Ilmar, vagy a mongol Timuzsin lesz-e a szerencsés kiválasztott, a versenyt ráadásul maga Leonyid Brezsnyev elnököli. Közben pedig Lajkó apja is újra és újra feltűnik, tovább bonyolítva Lajkó kalandjait.Lengyel Balázs az HBO sikeres tévésorozatának, az Aranyélet második évadának a vezető írója, akinek a Lajkó - cigány az űrben az első játékfilmes rendezése. Előtte A répa címmel rövidfilmet is rendezett. "A Lajkó a XX. század történelmének őrültségeit és sötétségét vígjátéki eszközökkel megmutató történet. Hősei valós és kitalált figurák, helyszínei valós és képzelt vidékek, fordulatai valós és mágikus események. A XX. század nagyszüleink százada, az ő sorsaik nyögik azoknak a borzalmaknak a súlyát, amiről talán humorral lehet a legőszintébben beszélni, és ami kihat a mai generációk életére is" - mondja a rendező a történetről.---Premier előtti vetítés és közönségtalálkozó: 2018. március 23. 20.00 Puskin mozi Vendégek: Lengyel Balázs rendező és Pusztai Ferenc producer tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 5
-
Lajkó - cigány az űrben (16) előzetes 8 éve
1:47 -
Lajkó - cigány az űrben (12E) - részlet #1 7 éve
2:06 -
Lajkó - cigány az űrben (16) - részlet #2 7 éve
1:34 -
Lajkó - cigány az űrben (16) részlet #4 7 éve
0:56 -
Lajkó - cigány az űrben (16) részlet #5 7 éve
1:45
Új videók és előzetesek 20
-
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 16 órája
2:19 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 16 órája
2:19 -
Monster Mia - A szörnysuli I magyar szinkronos előzetes 16 órája
1:31 -
A másik mami - magyar nyelvű előzetes 17 órája
2:15 -
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 3 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 3 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 6 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 7 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 8 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 8 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 8 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 8 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 9 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 9 napja
2:04 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 10 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:24 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 10 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 10 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 10 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 10 napja
1:44