A sóher (12) feliratos előzetes
9 éve

Nincs elérhető előzetes
Francois életét születésétől fogva egyetlen dolog határozza meg: a spórolás. Az anyai jó tanácsot tökélyre fejlesztette, s miközben euró százezrei vannak a bankszámláján, lejárt szavatosságú ételeket fogyaszt, továbbá mindenről leszokott, ami költséges, s úgy általában pénzbe kerül. Még a barátnőjével is szakított születésnapja előtt, hogy ne kelljen ajándékot venni neki. Nem csoda, hogy a szomszédjai, és munkatársai ki nem állhatják, és barátai sincsenek. Idegesítő takarékoskodását egy nap a váratlanul beállító, sosem látott lánya zavarja meg, akiről kiderül, hogy egy lejárt szavatosságú óvszer gyümölcse. A tinédzser ráadásul megtestesíti mindazt, ami ellen Francois egész életében küzdött: megjelenésével feltartóztathatatlanul elszabadulnak a költségek.A sóher az elmúlt év egyik legnagyobb francia filmsikere volt, amely első helyen nyitott a francia mozikban és hetekig szerepelt a mozis bevételi toplistán. A sóher főszerepét napjaink egyik legsikeresebb francia komikusa, a többszörös díjnyertes Dany Boon alakítja (Asterix és Obelix: Isten óvja Britanniát!, Isten hozott az Isten háta mögött, Micmacs – Nagyban megy a kavarás, Szuper-hipochonder, Finánc a pácban). A Bűntelenül című filmjéért César-díjra jelölt Fred Cavayé filmjének a forgatókönyvét a több sikeres vígjátékot írt Laurent Turner ( 9 hónap letöltendő, Életem szerelme) és Nicolas Cuche (Semmihasznák) jegyzi. A film zenéjét pedig az a Klaus Badelt szerezte, aki többek között A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöngy átka vagy a Beavatás filmzenéjét is szerezte. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
Fjord (16) - a cannes-i Arany Pálma-díjas film magyar feliratos előzetese 1 napja
2:11 -
Shaun a bárány, és Moszatvég szörnye - Filmrészlet 3 I Mozinet 2 napja
1:17 -
Moulin I magyar feliratos teaser előzetes 2 napja
0:59 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:19 -
Monster Mia - A szörnysuli I magyar szinkronos előzetes 2 napja
1:31 -
A másik mami - magyar nyelvű előzetes 2 napja
00:00 -
Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye - Filmrészlet 2 I Mozinet 3 napja
0:46 -
A pokol élővilága (16) - előzetes I Mozinet 3 napja
1:49 -
Shaun, a bárány és Moszatvég szörnye - Filmrészlet 1 I Mozinet 5 napja
1:15 -
CLIFF BOOTH ÚJABB ZŰRÖS KALANDJAI | Hivatalos előzetes | Netflix 5 napja
1:44 -
DIGGER - Magyar szinkronos előzetes (16) - TOM CRUISE új filmje október 1-től a mozikban! 5 napja
2:36 -
VERITY - A végleges előzetes (16) 5 napja
2:24 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 8 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 9 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 10 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 10 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 10 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 10 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 11 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 11 napja
2:04