Julieta [mozielőzetes]
9 éve

Nincs elérhető előzetes
Julieta Madridban él lányával, Antíával. Mindketten rettenetesen szenvednek az apa, Xoan elvesztésétől. S az idő, ahelyett, hogy begyógyítaná a sebeket, csak eltávolítja egymástól a két nőt. 18. születésnapja után Antía szó nélkül lelép otthonról, magára hagyva anyját. Julieta kétségbeesetten próbálja megtalálni a lányát, ám egyre csak azzal szembesül, milyen keveset is tudott róla idáig.A JULIETA egy a bizonytalanságtól szenvedő anya drámája. Történet végzetről, lelkiismeret-furdalásról és arról megfejthetetlen rejtélyről, hogyan vagyunk képesek kilépni egy szeretettünk életéből, mintha az soha nem is jelentett volna számunkra semmit. Mintha soha nem is létezett volna.Pedro Almodóvar, a filmművészet élő legendája huszadik nagyjátékfilmjében ismét női sorsokról mesél, ahogy tette azt többek között a Mindent anyámról vagy az Asszonyok a teljes idegösszeomlás szélén című remekműveiben. A JULIETA a The Guardian és az IndieWire kritikusai szerint a spanyol rendező legjobb munkája az elmúlt tíz évben. Tavaly ez volt a Spanyol Filmakadémia Oscar-nevezettje a legjobb idegen nyelvű film díjáért. A forgatókönyvet Almodóvar az irodalmi Nobel-díjas Alice Munro elbeszélései alapján írta. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 19 órája
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 1 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 1 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 1 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 2 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 2 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 2 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 2 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 4 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 5 napja
1:43 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 5 napja
1:02 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 5 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 5 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 6 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 6 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 6 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 6 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 6 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 6 napja
2:24