Plakát
2016. december 1.

Én, Daniel Blake

(16) I, Daniel Blake 2016 100 perc
Rendező:
  • Ken Loach
  • Laura Obiols
Főszereplők:
  • Dave Johns
  • Dylan McKiernan
  • Sharon Percy
  • Briana Shann
  • Hayley Squires

Az 59 éves Daniel Blake egész életében szorgalmasan dolgozott, asztalosként fizikai munkából élt. Egy szívroham miatt életében először tétlenségre ítélték, így a rehabilitációs idő alatt szociális segélyért kell folyamodnia. A brit egészségügy adminisztratív útvesztőjében bolyongva összebarátkozik egy hasonló szituációban lévő, kétgyerekes, egyedülálló anyukával, aki a szociális rendszer személytelen és kafkai útvesztőjében hasonlóan reménytelenül próbálja megtalálni a kiutat. Állása nincsen és egy szociális lakásban él két gyermekével, akiknek iskolába kell járniuk, ám ehhez ruhára és ételre van szükségük. A rendszer egyikükkel sem kegyes, és a bürokrácia lassan kezdi felőrölni az idegeiket, Daniel azonban nem adja fel, bármi áron segíteni akar.

Az idei cannes-i filmfesztiválon Ken Loach, a 80 éves brit rendezőlegenda bejelentése szerint utolsó filmje, az Én, Daniel Blake nyerte az Arany Pálmát. Loach 2006-ban a Felkavar a széllel nyert már egyszer Arany Pálmát, így a Dardenne-testvérek, Alf Sjöberg, Francis Ford Coppola, Bille August, Emir Kusturica, Shohei Imamura és Michael Haneke mellett abba az elit társaságba került, akik kétszer is nyertek Cannes-ban. Az Én, Daniel Blake az Arany Pálma mellett megkapta az ökumenikus zsűri különdíját is. A Szesztolvajok, a Kes és az Édes kamaszkor rendezője az egyaránt 'A' kategóriás Locarnói és San Sebastiani Nemzetközi Filmfesztiválokon is megnyerte a közönségdíjat. Ken Loach ezúttal az átlagember mindennapos küzdelmeit mutatja be a bürokráciával olykor humoros, néhol pedig kétségbeesett pillanatokkal. Loach ezúttal is hű maradt magához, és ismét egy elnyomott réteget mutat be, akik megpróbálnak kitörni egy boldogabb életbe.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Les Films du Fleuve, Wild Bunch, France 2 Cinéma, Why Not Productions, Canal Plus, Sixteen Films, BFI Production, BBC Films; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (6)

Moziműsor