Ema (18) feliratos előzetes
6 éve

Nincs elérhető előzetes
Ema, huszonéves reggaeton táncos, (Marina Di Girolamo) Gastón, harmincas koreográfus (Gael García Bernal) egy kortárs, experimentális társulat tagjai Valparaíso városában. Egy véletlen baleset következtében örökbefogadott fiuk, Polo állami gondozásba kerül, ami miatt házasságuk is zátonyra fut. Ema szó szerint a tűzzel játszik, amikor egy előre megtervezett, ördögi forgatókönyv mentén mindent visszaszerez, amit elvettek tőle.Az Oscar-díjra jelölt No (2012) és Jackie (2016) rendezője, Pablo Larraín ezúttal egy chilei kikötőváros fiatal, androgün művészeinek színes, ám viszontagságos életét vázolja fel, aminek középpontjában a tánc, a szexualitás és a modern család áll. Az elektronikus zene ikonikus alakja, Nicolas Jaar diktálja az ütemet Ema kíméletlen küzdelméhez, amelyet az avítt szabályok és anakronisztikus beidegződések ellen folytat. Marina Di Girolamo a Z-generáció felkent istennőjeként bukkan fel Valparaísoban és fityiszt mutat az álszent társadalomnak. Kirobbanó játékát Gael García Bernal úgy ellenpontozza, ahogy még sosem láttuk. Ema a 76. Velencei Filmfesztivál versenyprogramjában okozott meglepetést, majd az összes fontos őszi filmfesztivál (Toronto, San Sebastian, London) a műsorára tűzte, hogy aztán a kritikusok a 2019-es év egyik legeredetibb filmes élményeként értékeljék. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 1 napja
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 2 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 2 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 3 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 4 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 4 napja
00:00 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:43 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 7 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 7 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 8 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 8 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 9 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 9 napja
2:01