Jimmy's Hall - Official Trailer - HD
11 éve

Nincs elérhető előzetes
Ken Loach ezúttal visszafogott filmet készített, amelyben sokat beszél az elnyomásról és a társadalmi igazságtalanságokról, mint minden korábbi alkotásában.Az ír Jimmy Gralton egyszerű parasztcsaládba született az elszegényedett Leitrim megyében, fiatalon körbehajózta a világot a brit haditengerészet tagjaként, majd milliónyi honfitársával együtt megjárta Amerikát, visszatért a függetlenségi háborúban harcolni az angolok ellen, részt vett a kompromisszumos békekötést követő rövid, de véres polgárháborúban, aztán visszamenekült az USA-ba, hogy tíz év után hazatérjen, és békés életet éljen. A régi élete azonban visszahúzza: barátai biztatására újra megnyitja tánctermét, vagy inkább közösségi házát, ahol tánc- és irodalomórákat, box leckéket vehetnek egymástól a közösség tagjai, és persze politikáról is esik szó. Az egyre erősödő egyház és a nemesség helyi képviselői azonban minden eszközzel meg akarják akadályozni, hogy a "kommunista agitáció" sikerrel járjon, és nem riadnak vissza a legerkölcstelenebb eszközöktől sem.Érdekfeszítő, miért ilyen fontos az angol rendezőnek, hogy egy ennyire ír témát feszegessen – mert ott nagy dolog, hogy Jimmy Gralton volt az egyetlen ír, akit az ír kormány minden magyarázat és jogalap nélkül kitoloncoltatott az országból.Ken Loach filmjében kirajzolódik egy kevésbé ismert korszak, a harmincas évek eleje Írországban, annak politikai, társadalmi és gazdasági kórképe, ami valóban valami újat mond el. Aki ismeri Loach korábbi munkáit, társadalmi elkötelezettségét és kifinomult igazságérzetét, az aligha fog csalódni a Tiltott táncokban. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - szinkronos előzetes I Mozinet 3 napja
2:29 -
MOSTOHATESTVÉREK | Hivatalos rövid előzetes | Netflix 4 napja
1:09 -
Földszint - előzetes (16) 5 napja
1:56 -
Mázlista (12E) - #1 előzetes // új magyar romantikus vígjáték a Futni mentem producereitől 5 napja
0:59 -
Az utolsó New York-i zsebtolvaj 5 napja
2:18 -
Az örökség (16) - előzetes / új magyar thriller a Futni mentem producereitől 5 napja
1:46 -
Wildwood – A tiltott Vadon (12E) - magyar feliratos előzetes I Mozinet 6 napja
2:29 -
Állatok | Hivatalos előzetes | Netflix 6 napja
2:04 -
VERITY - A végső előzetes. (16e) Október 1-től a MOZIKBAN🎥 7 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:00 -
Menyemre ütök - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:24 -
A vadon szíve - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:20 -
A vadon szíve - "Az én kutyám volt végig a forgatás alatt" 7 napja
1:16 -
A vadon szíve - "A természet egy vászon" 7 napja
1:43 -
A vadon szíve - "Feláldoznák magukat a másikért" 7 napja
1:44 -
A vadon szíve - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
0:59 -
Bosszúállók: Végjáték ráadás (12) - hivatalos szinkronizált előzetes 7 napja
1:36 -
Az ünnepelt klip 7 napja
0:56 -
Street Fighter - 1. magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:40 -
Street Fighter - új, magyar nyelvű előzetes 7 napja
2:43