Testről és lélekről (16) díjakkal!
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Mi lenne, ha egy nap találkoznál valakivel, aki éjjelente ugyanazt álmodja, mint te? Vagy pontosabban: kiderülne, hogy már régóta ugyanabban a világban találkoztok éjszakánként. Örülnél neki? Vagy megijednél? Esetleg romantikusnak találnád? De mi van, ha te cseppet sem vagy romantikus alkat? Hogy nézel egy-egy gyengéd álom után másnap, éberen ennek az idegen embernek szemébe? És, mi van, ha az illető nem kifejezetten szimpatikus neked? Próbálnád megszeretni? Hogy lehet az, hogy éjjel, egymástól több kilométerre, magányos ágyatokban fekve egymáséi lehettek, de nappal, hús vér valótokban egymással szemben állva még egy vacak első randevút sem tudtok normálisan lebonyolítani? És mi van, ha a második találkozó is kínosan sikerül? A harmadik meg kifejezetten szégyenletes? Feladnád? És ha feladnád, kibírnád?Enyedi Ildikó Balázs Béla díjas, Érdemes művész filmjeivel több, mint negyven hazai és nemzetközi díjat nyert el, szerepelt Cannes-ban (Az én XX. századom, Arany Kamera a legjobb elsőfilmnek), Velencében (Bűvös Vadász, Tamás és Juli) Locarnoban (Simon mágus, a Zsűri különdíja) és más meghatározó fesztiválokon. Legutóbbi munkája az HBO-n nagy sikerrel játszott Terápia című sorozat volt, amelyet Gigor Attilával közösen rendezett. tovább...
Új videók és előzetesek 20
-
MOMMY BLUE - A szereposztás titkai 2 napja
1:22 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 3 napja
1:43 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 3 napja
00:00 -
MOMMY BLUE - Valós történet volna? 3 napja
1:02 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 3 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:00 -
Vérfarkas - magyar feliratos előzetes 3 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 3 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
MOMMY BLUE - Kire mi hat? 4 napja
1:01 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 4 napja
2:24 -
Alattunk dobog előzetes (16) 5 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 6 napja
2:01 -
Táncstúdió, Tokió (16) feliratos előzetes 6 napja
1:25 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos teaser előzetes 6 napja
0:41 -
MOMMY BLUE - A történetről 6 napja
0:52 -
A végtelen királynője (16) feliratos előzetes 6 napja
1:59 -
AGYAGPOFA - Október 22-től a mozikban! 7 napja
1:01 -
Még egyet az útra (16) - magyar feliratos előzetes 7 napja
1:57 -
AGYAGPOFA - A legújabb előzetes magyarul (18) 7 napja
2:24