Sötét vizeken (12) szinkronos előzetes
6 éve

Nincs elérhető előzetes
Robert Bilott céges jogász, aki nagyvállalatokat véd nagy hatékonysággal. Egy nap felkeresi egy farmer, akit imádott nagyanyja küldött hozzá, hogy segítsen neki. Bilott hamarosan rájön, hogy a DuPont vegyi vállalat évek óta mérgezi egy kisváros ivóvizét, amitől többszáz állat pusztult el és a helyi lakosokat is mérgezi. Az ügyvéd kilátástalannak tűnő küzdelembe kezd a kisemberek védelmében a hatalmas nagyvállalat ellen. A világ egyik legnagyobb vegyi gyára ellen vívott jogi küzdelem tétje, hogy a számos rejtélyes megbetegedés és haláleset, valamint az évtizedeken át tartó ivóvíz-szennyezés ténye napvilágra kerüljön. Az ügyvéd az igazság kiderítése érdekében kockára tesz mindent, a karrierjét, a családja és a saját biztonságát is.A mindvégig lélegzetelállítóan feszült thriller az Erin Brockovich, zűrös természet hagyományait követi, és megtörtént eseményeket dolgoz fel. Bilott küzdelme eredményeképp a DuPont cég 2017-ben végül több mint 600 millió dolláros kártérítést fizetett a károsultaknak. Robert Bilott jelenleg is környezetvédelmi jogászként dolgozik. Ügyét Nataniel Rich írta meg a The New York Times-ban. Ez a cikk az alapja a Sötét vizeken történetének.A film rendezője az Oscar-díjra jelölt Todd Haynes, aki olyan ünnepelt filmeket rendezett korábban, mint a Távol a menyországtól, a Carol, és az I’m Not There – Bob Dylan életei. A film producere és főszereplője a többszörös Oscar-, Golden Globe-díjra jelölt Mark Ruffalo (A gyerekek jól vannak, Bosszúállók, Szemfényvesztők 1-2., Spotlight: Egy nyomozás részletei, Thor: Ragnarök). A további szerepekben olyan világsztárok tűnnek fel, mint az Oscar-díjas Anne Hathaway (Ocean's 8: Az évszázad átverése, Nyomorultak, A sötét lovag: Felemelkedés, Szerelem és más drogok, Az ördög Pradát visel); az Oscar-díjas Tim Robbins (A játékos, A remény rabjai, Titokzatos folyó, Vágyak szerelmesei); és Bill Pullman (A függetlenség napja, Lost Highway – Útvesztőben, Aludj csak, én álmodom). tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
Moulin I magyar feliratos előzetes 3 napja
1:38 -
Hogyan tudnék élni nélküled? 2 - A hosszú előzetes 3 napja
1:35 -
NARNIA – A VARÁZSLÓ UNOKAÖCCSE | Hivatalos előzetes | Netflix 3 napja
2:44 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 3 napja
2:06 -
Vérfarkas - új, magyar feliratos előzetes 4 napja
2:25 -
Egy kutya tökéletes karácsonya | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:24 -
Az utolsó mérkőzés | Hivatalos előzetes | Netflix 4 napja
2:05 -
A szabadság ára I magyar feliratos előzetes 5 napja
2:19 -
Kádár L. Gellért - Nincs több kívánság! Még egy kívánság filmzene - Official Music Video 5 napja
00:00 -
Szélhámosék (12) - magyar szinkronos előzetes 7 napja
1:43 -
Neoton Finálé – október 30-tól országosan a mozikban (6) 8 napja
1:54 -
Vérapó 2 - magyar nyelvű előzetes 8 napja
2:24 -
George Michael: The Faith Tour - magyar feliratos előzetes 8 napja
1:00 -
Vérfarkas - 1. magyar feliratos előzetes 8 napja
1:54 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 8 napja
1:19 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 9 napja
2:24 -
THE SOCIAL RECKONING - A HÁLÓZAT ÁRA - Az új előzetes magyarul! 9 napja
2:24 -
HOGYAN TUDNÉK ÉLNI NÉLKÜLED? 2. - Hivatalos Előzetes 9 napja
1:35 -
Alattunk dobog előzetes (16) 10 napja
1:45 -
A Hókirálynő I magyar szinkronos előzetes 10 napja
2:01