Kojot hivatalos elozetes
8 éve

Nincs elérhető előzetes
Tűzkőre érkezik Bicsérdi Misi, mert földet és rozoga házat örökölt nagyapjától, az öreg Misutól, aki a maga idejében igazi fenegyerek hírében állt. Misi frusztrált, elfojtott, menekülő 30-as, aki brókerként nem találja helyét az életében, párkapcsolatában. Csak sodródik, nem vállal fel konfliktusokat. Ez a gúnya azonban egyre jobban szorítja. Hozzákezd öregapja romos házának felújításához, melyben igaz célt lát meg önmaga és párja, Eszter számára egyaránt.Pénz híján mindössze a nagydumás, rokkantnyugdíjas Lajost, és hallgatag, börtönviselt sógorát, Attilát tudja felbérelni mesteremberként, és maga is részt vesz az építési munkákban, amihez mit sem ért kezdetben. A természetközeli idillben végre kezdi megtalálni magát, de ez nem tart sokáig. Kiderül, hogy a határban meghúzódó telkeket pitiáner összegekért kebelezi be Tűzkő nagybirtokosa, a helyi mindenható „Döbrögi”, Szojka Pál és fia, hogy egy svéd multi számára adja el a völgyet. Amikor Szojka, Misi örökségére is szemet vet, a fiú felveszi a kesztyűt és a párharc hamarosan eldurvul – ez már háború a kisember és a földesúr közt.Súlyos harc kezdődik a földért, a családért, az életért, a jövőért, a szerelemért, a belül megszülető férfiért…A Kojot egy szenvedélyes, karakterközpontú, „Fuck off” film, különleges, a westernekre és az akciófilmekre épülő képi hatásokkal. Alkotói az izgalmas, feszült történetmeséléssel, a látványos jelenetekkel és a különleges hangzásvilággal ragadják ki a nézőt megszokott hétköznapi univerzumából. tovább...
Kapcsolódó videók és előzetesek 1
Új videók és előzetesek 20
-
Apaföld (16) - magyar feliratos előzetes 2 napja
2:31 -
Quasimodo, Párizs lelke | Hivatalos előzetes | Netflix 2 napja
2:08 -
VHS - Mindenen túl I Streaming előzetes 2 napja
1:34 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos előzetes 2 napja
2:13 -
Primetime - Vadászidő I magyar feliratos teaser előzetes 2 napja
1:00 -
Primetime - Vadászidő I magyar szinkronos teaser előzetes 2 napja
1:00 -
Club Kid I magyar feliratos előzetes 2 napja
2:06 -
Godzilla Minus Zero | Official Trailer | HU 3 napja
1:26 -
Moulin I magyar szinkronos előzetes 3 napja
1:38 -
KALAPOS MACSKA - Előzetes (6) 3 napja
2:52 -
Ebenezer - 1. magyar nyelvű előzetes 4 napja
1:19 -
Ebenezer - Johnny Depp, mint Ebenezer 4 napja
1:47 -
Ebenezer - új, magyar nyelvű előzetes 4 napja
2:24 -
A színfalak mögött - Wildwood - A tiltott Vadon (16) I Mozinet 5 napja
00:00 -
NEVER GIVE UP! (2026) | FYC – Best Live Action Short Film [Limited Release] 5 napja
00:00 -
Három nap szeptemberben (16) - magyar feliratos előzetes 5 napja
1:59 -
Az éhezők viadala: Az aratás hajnala (16E) - hivatalos szinkronizált előzetes #3 5 napja
2:25 -
A fenevad (16) - #2 előzetes // magyar szinkronos előzetes 6 napja
2:12 -
A fenevad (16) - #1 előzetes // magyar szinkronos előzetes 6 napja
1:09