Kép
2021. július 5.

Maggie Smith persze hogy benne van a Downton Abbey 2.-ben

Kép

A Downton Abbey 2. stábját sok dologgal idegesítik a rajongók, például azzal a kérdéssel, hogy az egyik főszereplő, Maggie Smith benne lesz-e a mozifilmes folytatásban. Igen, benne! Már forgatják a filmet Anglia egyik legjelentősebb és legnépszerűbb színésznőjével, de olyan tempóban, hogy a Downton Abbey 2. idén karácsonyra ott lesz a mozikban.

A Smith-kérdés egyébként jogos volt, mert az alkotók szívesen cukkolták azzal a nézőket, hogy esetleg megölik Dowager grófnőjét, aki maga is megjegyzi az első mozis részben, hogy talán már nem él sokáig. Egyébként Smith is, karakterben maradva, gonoszkodva részt vett a cukkolásban. Amikor az első mozifilm elkészítéséről felröppentek a találgatások, azt mondta félig tréfásan: csak azzal a feltétellel vállalja el a szerepet, ha a cselekmény a temetésével kezdődik.

Hasonló atrocitásokról számolt a be a Downton Abbey másik nagy kedvence, Dan Stevens is, csak ellenkező előjellel. A jeles színész csaknem tíz év után otthagyta a sorozatot, mert változatosságra vágyott, ám még ma is arról faggatják, hogy visszatér-e. Ennek az adott tápot, hogy Stevens karaktere néha felbukkant szellemként egy-egy epizódban, mint Magdi anyus a Barátok köztben, ha már a nézők annyira szerették. Ám a színész mostanra végképp más feladatok után néz.

Forrás: UIP-Duna-Film

Kapcsolódó filmek (1 film)