Plakát
2016. június 24.

Neon Démon

(18) The Neon Demon 2016 118 perc
Rendező:
  • Nicolas Winding Refn
Főszereplők:
  • Elle Fanning
  • Karl Glusman
  • Bella Heathcote
  • Jena Malone
  • Charles Baker

Jesse, a feltörekvő modell Los Angelesbe költözik, hogy valóra váltsa az álmát. A divatvilág azonban nem várt módon szippantja be, ráadásul egy csoport varázslatos modell között nem várt konfliktusba keveredik. Mindannyian szenvedélyesen vágynak a kifutó sikerére és ezért szemmel láthatóan bármit hajlandók lennének megtenni. Jesse-nek azonban siker mellett meg kell küzdenie a fotósok fantáziajeleneteivel, a lakásába behatoló ismeretlenekkel és a mind furcsábban viselkedő kollégáival is.

A Neon démon a világ legrangosabb filmfesztiválján, az 'A' kategóriás Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában szerepelt. A film tiszteleg a filmtörténet gore-történetei előtt, ábrázolásmódja kifejezetten és vállaltan a mára filmtörténeti klasszikusokká érett darabokat idézi meg. A cannes-i filmfesztivál igazi fenegyereke a dán Nicolas Winding Refn, aki hangos sikert aratott 2011-ben a Drive – Gázt! című filmjével és versenyben volt két évvel később a Csak Isten bocsáthat meg című mozijával is. Refn skandináv filmjeivel (Elátkozott város 1-3) a kortárs európai film jelentős rendezője lett, nemzetközi munkásságával pedig korunk egyik legszuggesztívebb vizuális művészévé vált. A Neon démonban mások mellett olyan világsztárok szerepelnek, mint Elle Fanning, Keanu Reeves, Christina Hendricks, Jena Malone és Abbey Lee.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Space Rocket Nation, Gaumont, Wild Bunch; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (8)

Moziműsor