Plakát
2014. április 24.

Nemzeti Dokumentumfilm

(12) Nemzeti dokumentumfilm 2013 105 perc
Rendező:
  • Salamon András
Főszereplők:
  • Róbert Alföldi
  • László Zsolt Bartha
  • Bánfalvy Eszter
  • Bánfalvi Eszter
  • Gothár Péter

Az Alföldi Róbert vezette Nemzeti Színház utolsó hónapjait örökíti meg a Nemzeti dokumentumfilm. A film két ellentétes folyamatot mutat be: a Mephisto című darab próbáját, Alföldi utolsó rendezését és ezzel párhuzamosan a társulat megszűnését."Minket a kíváncsiságunk vezetett, amikor erre a filmre készültünk. Közelről akartuk látni egy különlegesen sikeres társulat munkáját. Elhatároztuk, hogy szembeszállunk a színházi műfaj múlandóságával és létrehozunk egy kordokumentumot, melyben megörökítjük az utolsó hónapok eseményeit, ezen belül Alföldi Róbert utolsó rendezését, a Mephistot, mely egyben a Nemzeti utolsó bemutatója volt. A film feszültségét az adja, hogy a társulat tagjai, miközben erre a hatalmas munkára készülnek, egyszersmind elbúcsúznak egymástól, elbúcsúznak attól az öt évtől, ami mindenképpen a színháztörténet részeként marad meg az emlékeinkben, s reméljük, ebben a filmben is." (SA)

Forgalmazó: Cinework Studio
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Cinework Studio; illetve a gyártó(k): ; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Moziműsor