Plakát
2020. március 12.

Nyomorultak

(16) Les Misérables 2019 102 perc
Rendező:
  • Ladj Ly
Főszereplők:
  • Damien Bonnard
  • Alexis Manenti
  • Issa Perica
  • Djebril Zonga
  • Djibril Zonga

Stephane vidéki rendőr, nemrég költözött Párizsba és egy civil ruhás bűnüldöző egységhez kerül a város legproblémásabb negyedébe. A törvénytisztelő férfi számára sokkolóan hat, hogy az itt szolgálatot teljesítő kollégák az erőszaktól sem riadnak vissza szolgálatteljesítés közben, és teljesen szabadon értelmezik a törvényeket. A háromfős csapat tagja a rasszista fehér Chris és az afrikai származású, muszlim Gwanda, akik nem kímélik a külváros lakóit, s maguk is elsüllyednek a korrupció és bűn mocsarában. Stephane-nak rá kell döbbennie, hogy a környéken sajátos igazságszolgáltatás működik, ahol a békét a különféle bűnbandák tartják fenn, törékeny alkuk és pillanatnyi megállapodások alapján. S elég egy szikra, hogy fellángoljon a megállíthatatlan erőszak.

A film azon a környéken játszódik, ahol a rendező, Ladj Ly felnőtt; Párizs legszegényebb bevándorlónegyede nemcsak a francia főváros egyik legveszélyesebb környéke. A Nyomorultak az azonos című rövidfilm egészestés változata, amelyet a 2005-ös párizsi külvárosi zavargások inspiráltak.

A film világpremierje az ’A’ kategóriás Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában volt, az alkotás az Arany Pálmáért versengett és elnyerte a zsűri díját. A film Franciaország Oscar-nevezettje az idegen nyelvű film kategóriában és a szakma egyöntetű véleménye szerint esélyes nemcsak az Oscar-jelölésre, de akár a díjra is. A filmet három kategóriában jelölték az Európai filmdíjra, s esélyes a legjobb film, a legjobb elsőfilm, a legjobb forgatókönyv díjainak elnyerésére. Egyöntetű vélemények szerint a Nyomorultak 2019 egyik legjobb, legfelkavaróbb filmje.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): SRAB Films; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (3)

Moziműsor