Plakát
2018. október 18.

A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt

(12) L'extraordinaire voyage du fakir / The Extraordinary Journey of the Fakir 2018 92 perc
Rendező:
  • Ken Scott
Főszereplők:
  • Barkhad Abdi
  • Bérénice Bejo
  • Seema Biswas
  • Dhanush
  • Laurent Lafitte
  • Erin Moriarty

Egy fiatal indiai utcai fakír anyja halála után útnak indul, hogy felkutassa Franciaországban élő, sosem látott apját. Párizsba érkezésekor semmi nem a tervek szerint alakul, végül egy hóbortos taxisofőr egy külvárosi IKEA áruháznál teszi ki. Segítségére siet egy bájos francia-amerikai lány, Marie, akibe azonmód szerelmes lesz. De a történések ismét más irányt vesznek, amikor véletlenül beszorul egy IKEA szekrénybe, majd keresztbe-kasul szállítják Európán és a legkülönbözőbb helyzetekben kell helyt állnia. A fakír egy mesebeli utazás részesévé válik, amely során nemcsak a világ, hanem emberi sorsok is megnyílnak számára.

A film Romain Puértolas 2014-es, Magyarországon is megjelent, azonos című bestsellere nyomán készült. A film rendezője és társírója Ken Scott korábban olyan sikerfilmeket készített, mint a Starbuck, valamint a Vince Vaughn főszereplésével készült Elpuskázva és Üzlet bármi áron. A fakír, aki egy IKEA szekrényben ragadt hamisítatlan európai komédia, indiai egzotikummal. A főszerepet bollywoodi és tollywoodi (tamil) filmek sztárja, Dhanush alakítja, aki hazájában rendezőként, színészként, producerként és énekesként is elismert. A fakír szerepében első alkalommal vesz részt nemzetközi koprodukcióban. Partnerei az Oscar-díjra jelölt argentin színésznő, Bérénice Bejo (A némafilmes, A keresés, Lovagregény), aki idén a Három hegycsúcs című filmben is látható volt a magyar mozikban; valamint az amerikai Erin Moriarty (Captain Fantastic, Az utolsó emberig, Kertvárosi kommandó, A nyár királyai).

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Brio Films, Scope Pictures; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (19)

Moziműsor