Plakát
2017. augusztus 24.

Fiú a vonaton

(12) The Boy on the Train 2016 80 perc
Rendező:
  • Roger Deutsch
Főszereplők:
  • James Eckhouse
  • Anna Herczenik
  • Szervét Tibor
  • Tóth Barnabás
  • Wéber Kata

Egy amerikai rendező visszatér Budapestre sok évvel ezelőtt forgatott filmje vetítésére, amiben a gyermekvasutak világát mutatta be. A vetítés utáni napon találkozik egy fiatalemberrel, aki azt állítja, hogy ő az egyik, filmben látható kisfiú. Az időközben felnőtt férfinak nem tetszik, ahogy a rendező ábrázolta őt, és mindenáron beszélni akar vele erről. Ebédelni hívja, azonban ami egy egyszerű találkozásnak indul, hamarosan egy hol vicces, hol már-már hátborzongató autóúttá válik a magyar vidéken….

Roger Deutsch második játékfilmjét a hazai közönség először a 13. Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál Kitekintő szekciójában láthatta. A Fiú a vonaton számos nemzetközi filmfesztiválon szerepelt. A főleg kísérleti filmesként ismert Deutsch már a nyolcvanas években is forgatott Magyarországon, az akkor rögzített jeleneteket pedig többek között a Suit Ancienne című dokumentumfilmjében használta fel. A Fiú a vonaton a rendező korábbi alkotásaihoz hasonlóan archív felvételek segítségével mesél el fiktív történetet, miközben a dokumentumfilm készítés etikai aspektusait állítja középpontba. A filmben az amerikai James Eckhouse (Bosszúállók; Segítség, felnőttem) mellett Tóth Barnabás (Rózsaszín sajt, Eldorádó) és a Jászai Mari-díjas Szervét Tibor (Valami Amerika, Parkoló, Magyar vándor) játssza a főbb szerepeket.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Az oldalon közölt képek és videók forrása és tulajdonosa a forgalmazó: Vertigo Média Kft.; illetve a gyártó(k): Otto Films, Vertigo Média Kft.; az anyagok sajtóban való megjelenítéséhez a gyártó a forgalmazó közvetítésével adott engedélyt a Mozipremierek számára.

Előzetesek (1)


Képek (7)

Moziműsor